Volt egy időszak az életemben, amikor kívülről minden rendben volt. Működtek a dolgok, haladt az életem, mégis volt bennem egy állandó, csendes feszültség. Nem volt hangos. Nem volt drámai. Csak egy érzés: valami nincs a helyén.

Sokáig próbáltam elnyomni, elfoglalni magam, logikusan megmagyarázni. De a testem, az érzéseim, a visszatérő helyzetek újra és újra visszahozták. Ez volt az a pont, ahol az önismeret már nem választás volt – hanem szükség.

Amikor elkezdtem befelé figyelni, rájöttem, hogy nem a körülményeim voltak problémásak, hanem azok a minták, amiket észrevétlenül újra és újra működtettem.

Mindig van egy pont, egy esemény, egy tünet, ahonnan már nem lehet nem észrevenni. Meg kell látni, tudatosítani, és feloldani.

Nem egyik napról a másikra változott meg. Sokáig, többféle módszerrel dolgoztam magamon, ami igazi fordulópontot hozott az életemben.