Lélektükör

Egyszer egy kliens hosszú csend után ezt mondta: "Olyan, mintha csak statiszta lennék a saját életemben."

Az egyik leggyakoribb kérdés, amit kapok:

Kívülről a maximalizmus sokszor irigylésre méltó tulajdonságnak tűnik. Precíz vagy. Alapos.

Péter úgy ült le velem szemben, hogy már az első mondatával megpróbálta összefoglalni az életét.

Sokan úgy nőttünk fel, hogy azt láttuk: szeretni azt jelenti, segíteni, gondoskodni, mindent megtenni a másikért. Önmagában ezzel nincs is semmi baj. A nehézség ott kezdődik, amikor észrevétlenül azt hisszük, hogy a kapcsolatunk értékét az határozza meg, mennyit áldozunk fel benne magunkból.

Volt már olyan napod, amikor valaki megkérdezte tőled, hogy vagy, és teljesen váratlanul könnyek szöktek a szemedbe? Talán te magad is meglepődtél rajta. Hiszen nem történt semmi különös. Nem ért veszteség, nem vesztél össze senkivel, nem kaptál rossz hírt. Mégis ott volt az a feszítő érzés, amit már nem lehetett tovább bent tartani.

Sokan még ma is úgy gondolnak a Tarot-ra, mint egy jóslási módszerre. Olyasmire, ami megmondja, mi fog történni velünk a jövő héten, jövő hónapban vagy akár évek múlva.

Talán te is átélted már azt a különös érzést, amikor pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem tudtad megtenni az első lépést. Nem azért, mert hiányzott a lehetőség. Nem is azért, mert nem voltál elég felkészült. Egyszerűen újra és újra elhalasztottad a döntést.

Az első találkozásunkon Anna szinte végig mosolygott. Kedves volt, figyelmes, és minden kérdésemre úgy válaszolt, hogy közben többször is bocsánatot kért. Akkor is, amikor semmi oka nem volt rá. Amikor megkérdeztem, miért keresett meg, egyetlen mondatot mondott:

Van egy kérdés, amit szinte minden önismereti folyamatban előbb-utóbb feltesz valaki.