„Azt hittem, már túl vagyok rajta.” – Amikor a múlt csendben visszatér

2026.10.18

Éva azért keresett meg, mert úgy érezte, minden ok nélkül szorong. Kívülről rendezett élete volt, szerette a munkáját, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élt, a családjával is jó volt a viszonya. Mégis egyre gyakrabban tört rá egy megmagyarázhatatlan nyugtalanság. "Nem értem. Azt hittem, ezt már régen lezártam."

Ahogy beszélgettünk, szóba került egy régi kapcsolat, amely évekkel korábban ért véget. Nem gondolt rá gyakran, nem hiányzott a volt párja, mégis minden alkalommal, amikor valami fontos döntés előtt állt, ugyanaz a bizonytalanság jelent meg benne. 

Lassan rájöttünk, hogy nem a kapcsolat hiányzott. Hanem az a fájdalom nem kapott még igazán teret, amit akkor átélt.

Sokszor azt hisszük, hogy ha nem beszélünk valamiről, akkor már túl is vagyunk rajta. A lélek azonban másképp működik. A feldolgozatlan élmények nem tűnnek el, csak csendben várnak arra, hogy egyszer végre figyelmet kapjanak.

Éva számára nem az hozta a megkönnyebbülést, hogy újra átélte a múltat, hanem az, hogy először megengedte magának: igen, az akkor nagyon fájt. Nem kellett tovább erősnek mutatnia magát, és ettől a jelen is könnyebb lett.

Share