A legtöbben úgy gondolnak a halogatásra, mint rossz szokásra. Pedig a tapasztalatom szerint a halogatás szinte soha nem lustaság, sokkal inkább védekezés.

Volt egy kliensem, aki hónapok óta halogatta, hogy beadja a jelentkezését egy számára fontos állásra. Minden este megígérte magának, hogy másnap megteszi. Másnap pedig talált valami sürgősebbet. Egy idő után már saját magára is haragudott. "Nem értem, miért csinálom ezt."

Amikor elkezdtük kibontani a történetet, lassan világossá vált, hogy nem a jelentkezéstől félt. Hanem attól, hogy visszautasítják.

A halogatás ilyenkor egy furcsa biztonságot ad. Amíg nem lépsz, addig nem ér kudarc. Csakhogy közben siker sem. Sokszor inkább maradunk egy ismerős elégedetlenségben, mint hogy vállaljuk az ismeretlen bizonytalanságát.

Pedig minden elhalasztott döntéssel valójában nem a félelmet kerülöd el, hanem saját magadat tartod távol attól az élettől, amire vágysz.

Ha gyakran kapod magad azon, hogy halogatsz, ne azt kérdezd: "Miért vagyok ilyen lusta?" Hanem inkább ezt: "Mitől próbál megvédeni a halogatásom?" Lehet, hogy a válasz sokkal fontosabb lesz, mint maga a feladat...