Van egy kérdés, amit szinte minden önismereti folyamatban előbb-utóbb feltesz valaki.

"Miért találkozom mindig ugyanazzal az emberrel… csak más névvel?"

Elsőre talán furcsán hangzik, de ha visszanézünk a korábbi kapcsolatainkra, sokszor meglepő hasonlóságokat fedezünk fel. Más a külső, más a foglalkozás, más az életkor, mégis ugyanazokat az érzéseket éljük át. Ugyanazok a csalódások, ugyanazok a viták, ugyanaz a hiány. Ilyenkor könnyű azt gondolni, hogy egyszerűen nincs szerencsénk.

A tapasztalatom azonban az, hogy a kapcsolataink ritkán véletlenek. Sokkal inkább tükrök. Megmutatják, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, mit hiszünk a szeretetről, és milyen mintákat hozunk magunkkal a családunkból.

Volt egy kliensem, aki újra és újra olyan férfiakkal találkozott, akik érzelmileg elérhetetlenek voltak. Évekig azt hitte, hogy egyszerűen rosszul választ. Ahogy azonban mélyebbre mentünk, kiderült, hogy gyermekkorában számára a szeretet mindig bizonytalan volt. Figyelemért, elismerésért, közelségért meg kellett küzdenie. Felnőttként ezért az ismerős érzést kereste. Nem tudatosan. Egyszerűen ezt tanulta meg szeretetként.

Amikor ezt felismerte, nem egyik napról a másikra változott meg az élete. De elkezdett másképp kapcsolódni. Már nem az volt vonzó számára, aki elérhetetlen volt, hanem az, aki mellett biztonságban érezhette magát.

Az önismeret egyik legnagyobb ajándéka, hogy segít megérteni: nem a sors büntet bennünket ugyanazokkal a történetekkel. A lelkünk addig ismétli őket, amíg készen nem állunk másképp reagálni.

Talán nem rossz embereket vonzol.

Lehet, hogy egyszerűen itt az ideje új történetet írni.