Péter úgy ült le velem szemben, hogy már az első mondatával megpróbálta összefoglalni az életét.

"Szerintem egyszerűen nincs érzékem az emberekhez."

Azt mesélte, hogy akár párkapcsolatról, akár üzleti együttműködésről volt szó, mindig ugyanoda jutott. Eleinte lelkes volt, hitt a másikban, később pedig csalódott. Úgy érezte, újra és újra kihasználják. Megkérdeztem tőle:

"Ha visszagondolsz ezekre az emberekre, mi volt bennük a közös?"

Először csak vállat vont. Aztán lassan sorolni kezdte. Mindannyian nagyon magabiztosnak tűntek, mindannyian tudták, mit akarnak, és mindegyikük mellett úgy érezte, hogy végre van valaki, aki irányt mutat. Ez volt az a pont, ahol elkezdtünk nem a kapcsolatairól, hanem róla beszélni.

Gyerekként ritkán bízták rá a döntéseket. Mindig megmondták neki, mi a helyes út. Felnőttként ezért ösztönösen olyan emberekhez vonzódott, akik határozottnak látszottak. Nem rosszul választott, hanem ugyanazt a biztonságérzetet kereste. Amikor ezt felismerte, nem változott meg egyik napról a másikra, de a következő kapcsolatában már egészen más kérdéseket tett fel magának. Nem azt nézte, hogy a másik mennyire magabiztos, hanem azt, hogy ő hogyan érzi magát mellette. Ez apró különbségnek tűnik, valójában azonban teljesen új irányt adhat egy kapcsolatnak.