Amikor először leült, már a beszélgetés elején ezt mondta: "Tudom, hogy túl sokat vállalok… de nem tudok nemet mondani." Folyamatosan másokhoz igazodott, segített, intézett, jelen volt – miközben egyre fáradtabb lett.

Amikor elkezdtük kibontani a mintát, hamar kiderült, hogy számára a "nem" egyenlő volt azzal, hogy megbánt másokat. És ettől félt. Ez nem most alakult ki, hanem egy régi tanulás volt: "akkor vagyok jó, ha másoknak jó."

Az együttműködésünk során nem az volt a cél, hogy hirtelen "megváltozzon". Hanem hogy elkezdje észrevenni magát ezekben a helyzetekben. Az első "nem" kimondása után ezt mondta: "Furcsa volt… de felszabadító."

A határaid nem eltávolítanak másoktól – hanem közelebb visznek önmagadhoz!